Egy újabb versenyelőny

Amikor úgy döntöttem, hogy én bizony kilépek a mindennapi mókuskerékből és a saját lábamra szeretnék állni, szeretnék egy jól működő, anyagi biztonságot nyújtó, embereket foglalkoztató és mindenképpen jó vállalati légkört és munkahelyet biztosító céget működtetni, akkor nagyon sokan azok közül is a kudarcomat látták vagy várták, akiktől sosem gondoltam volna. Néhány barát, rokon hihetetlen módon próbált a negatív irányba sodorni engem, és az volt a legveszélyesebb, hogy az elején én ezt még csak észre sem vettem. Minden önbizalmam elszállt és az első nagyobb akadálynál feladni igyekeztem. Ha nincs akkor mellettem a férjem, akkor ma biztosan nem lennék egy jól működő és folyamatosan növekedő vállalat tulajdonosa és vezetője.

Ma már nagyon stabil lábakon állok én is és a cég is. Hihetetlen nagy utazást tettünk meg így együtt az öt év alatt, ami alatt felépült ez a most már nagyvállalatnak mondható cég. Szükség is van a profi segítségre szinte minden téren, és én mindig azon dolgoztam, hogy ezt meg tudjam teremteni a vállalat számára. Ezidáig azt tudom mondani, hogy nagy sikerrel.

A legrégibb partnerem a Kogwheel csapata, akik már a kezdetekkor segítő kezet nyújtottak nekem a munkaerő kiválasztás és a megfelelő helyre delegálás kérdéseiben, azóta pedig számos coaching szolgáltatást vettünk már igénybe tőlük. Most pedig egy új versenyelőnyre is szert tettünk, hiszen az asszertív kommunikáció ma már rengeteget segít abban, hogy a problémásabb ügyfeleket és kéréseket is a megfelelő kommunikációval tudják kezelni a munkatársak. Ennek hatására pedig az ügyfélelégedettség folyamatosan nő, az ajánlások száma pedig sosem volt még ilyen magas. Szinte nem is kell marketing tevékenységre költenünk. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kis csapatot és az összes szolgáltatásukat.