A barátnőm javaslatára

Az ember rengeteget köszönhet a családjának és a barátainak egyaránt, hiszen azt gondolom, hogy nem csak én érzem úgy, hogy ha visszatekintek az elmúlt tíz-húsz évemre, hogy a családom támogatása és a barátaim szeretete és sokszor kegyetlen őszintesége nélkül nem igazán lennék ma ugyanaz az ember, mint aki lenni tudok. Iszonyatosan hálás vagyok nekik emiatt, és persze nem csak hatalmas dolgokban mutatkozik meg, hogy ezek az emberek folyamatosan mellettünk állnak és segítik az életünket, hanem bizony mindennapi, aprónak nevezhető, kisebb dolgokban is, melyeket azt gondolom hatalmas hiba nem észre vennünk.

Ilyen például az a tanács, amit nem olyan régen az egyik nagyon jó barátnőm adott, és amivel azt gondolom hihetetlen mértékben hozzájárult ahhoz, hogy pár év múlva ne kelljen azon gondolkodnom, hogy milyen szépészeti fortélyokat próbáljak ki annak érdekében, hogy ne látszódjon annyira az arcomon a folyamatos kialvatlanság és a fáradtság. Én egy ideje ugyanis finoman szólva sem alszok jól. Sajnos amint lehajtanám a fejemet a párnára, szinte azonnal elkezdenek járni a gondolataim, nem tudok megnyugodni és ezért egyáltalán nem alszok jól.

A barátnőm pedig azt javasolta, hogy lépjek fel a szivarvanynaturvilag.hu oldalra, és rendeljek az illóolaj szekcióból magamnak valami igazán finom és egyben tökéletesen nyugtató illóolajat. A levendula bizonyult persze a legjobb választásnak, és azt kell mondjam, hogy a tökéletes minőség azt eredményezte, hogy elég egy picit inhalálnom lefekvés előtt és bizony tökéletesen alszom egész éjszaka. Azt hiszem örökké hálás leszek a barátnőmnek és ennek a csodálatos levendula illóolaj hatékonyságnak egyaránt. Mindenkinek csak javasolni tudom hogy próbálja ki, hihetetlen jó hatása van és nem mellesleg legalább annyira jó illattal is rendelkezik. Én legalábbis imádom.