Az ember számára nem elegendő pusztán névleges formában a védelem, hogy ha emberi életekről vagy akár a nehezen felépített vállalkozása jövőjéről van szó. Számomra nagyon nehezen indult a saját vállalkozás kialakítása, hiszen egyáltalán nem mondhattam, hogy bármilyen téren is segítséget kaptam volna akár a családomtól, akár a barátaimtól. Szinte mindenki meg volt róla győződve, hogy nem fogom tudni hosszú távon üzemeltetni és fenntartani a cégemet, hiszen ez előtt a vállalkozás előtt nem volt rám jellemző sajnos, hogy bármit is végig tudtam volna vinni, amibe belefogtam, sőt, leginkább az első akadálynál megfutamodtam és tovább is álltam, mást kerestem. Ezzel az új projektemmel kapcsolatban azonban azt éreztem, hogy egészen egyszerűen semmi sem tud megállítani és nem állhat semmi olyan akadály az utamba, ami elvenné a lendületemet és a kedvemet. Ez így is történt.
Már az alapításkor arra törekedtem, hogy nagyon stabil és erős alapokon nyugvó vállalatot tudjak kiépíteni, ami aztán felfelé bőven erősödhet az évek során, hogy ha az üzlet beindul és egyre több munkát tudunk szerezni. Nem kisebb dologba vágtam ugyanis a fejszémet, mint egy építőipari vállalkozás alapításába. Persze azért külső szakértők és segítők munkáját is igénybe vettem, és így a dicsőség a kiépített partnerhálózat és a csapat közös eredménye, nem pusztán az én érdemem. És bár nem volt könnyű minden feladatra megtalálni a tökéletes partnert, hála a jó égnek azt mondhatom, hogy minden téren tökéletes szolgáltatást és maximális eredményt kapok.
A legfontosabb számomra a munkavédelem területe volt, hiszen számos szolgáltató arra törekszik, hogy a törvényi rendelkezéseknek megfeleljen a cég, de valódi védelmet nem nyújtanak, ilyen tekintetben pedig sem a cég, sem pedig a munkavállalók nincsenek biztonságban. Hála a jó égnek én rátaláltam az activesafety csapatára, akik tökéletes eredménnyel és maximális biztonsággal dolgoznak, így nem kell tartanom semmilyen nem várt esemény miatt bekövetkező végzetes hibáról. Mindenkinek csak javasolni tudom őket, hogy ha valódi és erős védelmet szeretnének elérni a munkavédelmi feladatok ellátása terén is. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak csalódni az eredményekben.